EGYSZER VOLT BUDÁN KUTYAVÁSÁR


Egyszer esett meg az a csuda, hogy kutyavásár volt Budán. Elmesélem nektek, miképpen történt.

Egyszer Mátyás király álruhát húzott díszes gúnyájára, hogy el tudjon vegyülni a nép között. Vandorutja során egyszer egy szántóföld mellé ért.

Látja ám, hogy egy szegény parasztember szántja a földjét, s nógatja két kehes gebéjét az eke szarva mogul. Szerencsétlen párák alig bírtak huzni a nehéz vasszerszámot. Úgy erőlködtek, hogy majd belepusztultak a keserves munkába. A szegény ember kedves szóval biztatta őket, de a kemény tarlón alig haladtak a reszketeg lovak.

Megállt Mátyás, s nézte egy darabig a két gebe erőlködését, mígnem észrevette, hogy a szomszédos földön egy módosabb gazda dolgozik nyolc ökrével. Az ám, milyen délceg, felhizlalt jószágok voltak ezek! Csak úgy szelték a barázdákat a földbe. A gazdag ember pedig elégedetten ballagott mögöttük.

Gondolt egyet a király, ó bizony odamegy a gazdához, hátha megesik a szive a szegény emberen.

— Jó napol, gazduram! Nem látja amott azt a szegény embert, hogy kínlódik a girhes lovaival? Ugyan, adjon már neki két ökröt addig, míg a szántást be nem féjezi, mert a gebéi nem sokáig bírják már!

— Ugyan, mit képzel kend!? — nevetett a gazda. — Szerezzen neki a kutya, s majd lesz neki is! Szántson csak mindenki azzal a jószággal, ami hozzá való, s amit megérdemel!

Na, erre a gőgös beszédre mar Mátyás sem szólt semmit, csak odaballagott a szegény paraszthoz, s így köszöntötte:

-Adjon isten jó napot, földi!

— Fogadj isten, fiam! — köszöntötte a szegény ember, azzal megállította lovait.

— Ide nézz, jó öreg mutatok neked valamit, de el ne áruld magad meg lepetésedben! — azzal széthúzta köpenyét, s alatta megcsillant fényes királyi ruhája.

— Fogd ki ezt a két girhes lovat az eke elöl, nyúzd meg őket, s add el a börüket a piacon! Ami pénzt kapsz, mindért vegyél kutyát, ahányat csak össze tudsz szedni a faluban! Hajtsd fel aztán ezeket Budára, a nagy vásárba! Fogadd meg a tanácsomat, s tegyél úgy, ahogy mondtam, a többi legyen az én dolgom! — mondta, majd el is köszönt a parasztembertől.

A szegény ember úgy is tett, ahogyan a király megkívánta. Eladta a lovait, majd az érte kapott pénzért vett egy falka kutyát. Elindult aztán nagy csaholás, ugatás közepette Budára, a vásárba.

Amint a varba értek, jelentették azonnal a királynak, hogy megérkezett egy csapat szedett-vedett kutyával a parasztember. Erre várt csak Mátyás, elindult a főurak kíséreteben a vasárba, s a kutyákhoz vezette őket.

— No, uraim, nézzék ezeket a szép ebeket! Ezentúl ez lesz a divat a főúri várakban, vegyen hát ki ki egyet magának! — mondta a király, majd odasúgta a szegény embernek: — Aztán jól megkérje az arat ezeknek a kutyáknak, öreg!

Mit volt mit tenni, a nagyurak kénytelenek voltak a király kedvere tenni, így hat nekiálltak alkudozni a koszos ebekre. Egymást licitálták felül egy-egy kutya megszerzésében.

Hamar tele lett az erszénye a szegény embernek, s a király elegedetten engedte útjára.

— Most aztán eredj, öreg s meséld el odahaza mindenkinek, hogy milyen nagy becsben tartják Budán a kutyákat, milyen nagy ára van a piacon!

Hazament a szegény ember, a kutyák árából pedig vett magának négy szép ökröt. Meglátta ezt a gazdag szomszéd, s irigykedve gondolt a szegény ember szerencséjére. Tőbb se kellett neki, eladta meg aznap az ökreit, s az árukból felvásárolta nem csak a falu, de a környék összes kutyáját

Elindult hat a gazda is Budára, s egész úton azt számolgatta magábán, mennyi pénzt fog ó kapni ezért a temérdek kutyáért. Elképzelte, hány zsákra való aranyat hoz haza, s mekkora nagy földet, s mennyi jószágot vehet ezen magának.

Amint beért a vásárba, keresett egy nagy területet, ahol a kutyáival együtt letelepedhetett, s várta, hogy mikor érkeznek meg a főurak a királlyal együtt kutyanézőbe. De bizony azt várhatta! Mar esteledett, de egyetlen ebet sem tudott eladni. A kutyák nem ettek reggel óta, vonyítottak, csaholtak, felverték az egész várat. Sok közülük elszabadult, felborogatták a vásárosok állványait, sátrait, összetörték az edényeiket, megették az ennivalójukat. Úgy felfordult az egész piac, akkora lármát csaptak a kutyák és a kofák, hogy végül Mátyásnak is a fülébe jutott a dolog.

Odament tehát a gazda ele, s így szólt:

— Hazaviheted a kutyáidat, itt aztán senki sem veszi meg őket. Jól jegyezze meg gazduram, csak egyszer volt Budán kutyavásár!

Azzal a király parancsára a hajdúk elkergettek a gazdát kutyáival együtt. Így járt pórul Budán a fösvény gazdag ember.


1